2013. október 12., szombat

Levendulakert~

Nah megint itt vagyok és egy újabb 3 szavast hoztam ^^ Ezt most nem egy bloggerinától kaptam, de őszintén nagyon tetszettek ezek a szavak.

  • Páros: Franada
  • Cím: Levendulamező (a címekkel még mindig hadilábon állok)
  • Szavak: levendula, vörösbor, mámor

Franciaország kényelmesen hátradőlve szemlélte a levendulával tarkított tájat. Egyik kezében vörösbor, másikban az ölében fekvő kanadai fejét simogatja. Szinte hihetetlen, hogy ilyen nyugalom létezik, elfeledve, hogy országok, hogy örökéletűek. Még most is képtelen elhinni, hogy Kanadát, akit elhagyott, most újra visszakaphatta, hogy megbocsátott neki a szőke ország. Pedig egyszerűen megutálhatta volna. Bár lehet, hogy volt idő, amikor nem volt oda érte, talán az évszázadok enyhítettek ezen. Matthew nem sokat beszélt, mégis egy dolgot pontosan tudott: a kanadai örül, hogy figyel rá valaki, hogy nem fog eltűnni a feledés homályában. Ő pedig azért volt mérhetetlenül boldog, mert itt ülhetnek ilyen nyugodtan, hogy vannak ilyen közös pillanataik, hogy a másik fényt hozott az életébe.
Gyengéd mosollyal lepillantott az ölében fekvőre, majd csókot lehelt a homlokára, mire az mocorogva és szemét dörzsölgetve felkelt.
- Felébredtél, mon cher?
- Elnézést… nem akartam elaludni - motyogta alig hallhatóan.
- Ugyan, egy kis pihenés senkinek se árt - duruzsolta.
- Mi lenne, ha kiengesztelnélek? - ajánlotta fel a kanadai mosolyogva.
- Elfogadom.
Kanada feljebb hajolt, és csókot nyomott a francia ajkaira, amit Francis szenvedélyesen viszonzott.
Mondd Mathieu, hogy vagy képes eltüntetni a félelmeimet, aggályaimat egyetlen szavaddal? Ravasz egy gyerek vagy ugye tudod? Az ujjaid köré csavarsz, hogy szökni se próbáljak, de igazából… ezért a mámoros életérzésért elnézem neked.

2 megjegyzés:

  1. Ez valami eszméletlen cuki lett *-* Remélem lesznek még ilyenek :3

    /EroBatto/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, hogy máskor is beburkol a vattacukor felhő, és megáld ilyen írásokkal ^^ Köszönöm, hogy írtál :3

      Törlés