2013. szeptember 5., csütörtök

Tudnom kellett volna...

Sziasztok :D

Ez most csak egy gyors kis bejegyzés. Mivel Katie házikihívást indított, nekem is kedvem támadt ilyen 3 szavas cucchoz, de én nem vagyok annyira híres, hogy 2-nél több összegyűljön. Ezért is kértem meg új barátosnémat (ha mondhatom így), hogy mondjon nekem 3 szót :D Lássuk mik is voltak azok:

  • Szavak: kalóz, divat, részegség
  • Cím: Tudnom kellett volna...
  • Páros: FrUk

Franciaország elgondolkodva ült a tárgyalóterembe, egy-egy közbeszólás kivételével teljesen kivonta magát a forgalomból. Hogy miért is? Egyszerűen csak át akarta gondolni a dolgokat. A múlton akart elmélkedni. Egyetlen emléke maradt kalózlétéből. Egyetlen, mégis örökre szóló. Nem is emlékezett rá, hogy miért is lett pont ő kalóz. Talán az akkori divat miatt, talán Arthurnak akart tetszeni. Ki tudja már. Mégis a dolgok közepébe csöppent. Nem akarta bántani azt, akit mindennél jobban szeretett. Mégis megtette. Szavakkal, karddal, lélekkel. Minden eszközzel, amivel akár a legkisebb is kárt okozhatta. És miért is tette ezt? Talán megriasztotta az angol iránti érzelmei. Talán csak részegség. Igen ez a jó szó rá. Részegség. Megőrjítette, szétmarta lelkét azokkal a tüzes smaragdzöld szemekkel. De azon az éjjelen, nem volt se nagy kalóz, se égő szemű ország. Ott ült az ágyban tanácstalanul, arcát kezeibe temetve. Csak sírt és sírt, megállíthatatlanul. Mikor tekintetét rá emelte, megfagyott a vér az ereiben, mégsem gyűlöletet vélt felfedezni benne. Egyszerűen csak ürességet és gyötrő fájdalmat látott, amitől megszakadt a szíve.
Franciaország felnézett az éppen Amerikával veszekedő angolra. Hogy jutottunk el idáig Angleterre? Én távolról bámullak, te rám se hederítesz. Nem beszélünk egymással, csak veszekszünk. Tudom, hogy tönkre tettelek, de te kezdted, és ezt nagyon jól tudod. Tudnod kell! Nem lehet, hogy te ne vetted volna észre a szerelmemet. Azokkal az átható tekinteteiddel azt hittem mindent tudsz, de akkor úgy látszott mégsem. Azon a napon bánom, hogy megtettem, mert ezáltal utálatod tengerébe vetettem magam.
Francis gombócot érzett a torkában, majd egy könnycseppet vélt felfedezni az egyik papíron. Hirtelen felpattant, majd egy „mosdóba kell mennem”-mel kirohant a teremből. A mosdó előtt térdre rogyott, hátát az ajtónak támasztotta.

Tudnom kellett volna, hogy a szerelmet a gyűlölettől csak egy hajszál választja el.

Ui: Teljesen kész vagyok ezért elnézést a "tud" szó ismétléséért.

13 megjegyzés:

  1. Geez :3 Ez az a fici ami ezt az érzést kelti bennem: Hogy írhatok ilyen szerencsétlenül?? :D Ez *--* Asd ez az egyetlen szó rá meg az, hogy awasome~ :D New barátosném :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem megfelelt az elvárásnak x3 Örülök, hogy ilyet írtam, jó móka xD Eldöntöttem bármikor szívesen fogadok ilyn szavakat mert egy kis kihívás van benne~

      Törlés
    2. :D Akkor mit szólsz ezekhez:
      maci, nyuszi és malac xD Good Luck ~ Amúgy úgy szint :D

      Törlés
    3. na neee~ ezen fogok gondolkozni holnapi töri meg francia órán xD Vagy mégsem, már megvan az ötlet :D Végre egy kis fluff~ Amúgy az íráskézség kapcsán, tudod csak a depis szöszöket lehet jól megírni, fluffot és sem tudok művészien megírni xD (Nem írok jól, egyszerű kis kezdő vagyok, nem tudok rendes többfejezetest írni Hetából)

      Törlés
    4. Hidd el, nem vagy kezdőbb, mint én, aki még egy normális Franadát sem képes összedobni xD. Amugy hajrá~ Egy kis fluff senkinek nem árt :3

      Törlés
  2. Gratulálok, nagyon szép lett, nagyon megható...
    Amúgy, ha már így kedved van ehhez, én is írhatok hármat? ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írjál, írjál szívesen fogadom :D Sőt 2-szer 3-at is írhatsz xD

      Törlés
    2. Na, akkor az egyik hármas legyen: hó, bőr, váratlan
      a másik pedig: lélek, utazás, emberiség
      Hátöhm, elég random szavak lettek, de remélem, tudsz kezdeni velük valamit... :D

      Törlés
    3. Megpróbálok, sőt szerintem biztos kihozok belőlük valamit :D
      Köszönjük, hogy adakozott, szegény ihlethiányosunknak, és megdobta őt néhány szóval xD

      Törlés
  3. Szia! Menthetetlenül idetévedtem. A kalózkorszak az egyik nagy kedvencem úgy, hogy nekem esélyt sem adtál a menekülésre. Nagyon szép lett és kifejező, nagyon tetszik, ahogy megjeleníted Francis lelkivilágát. Ahogy előtérbe kerül annak gyengéd és sötétebb oldala is. A három szót is nagyon ügyesen belecsempészted és nem keltettek mesterséges hatást. A szóismétlés pedig nekem fel se tűnt. o.O Egyébként magam is gondolkodtam a kihíváson, de nem hiszem, hogy sok érdeklődőt vonzanék.
    Szóval gratulálok!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon jól esett ^^ Igazából ez se kihívás, inkább csak hülyéskedés :D De örülök, hogy sikerült kihoznom belőle valamit :D Amúgy meg nyugodtan csinálj adok én neked két oldalnyi szót xD

      Törlés
    2. tulipán, gyönyör, hullám
      (ezek most randomba jöttek :D)

      Törlés