2014. április 9., szerda

Újjáéledt a kihalt dínó~

Hát igen eléggé kihalt a blog, mivel egy hullámvölgyet éltem/élek meg, így nem tudom hogy lesznek frissek. De mindegy is, a lényeg, hogy hoztam nektek UsUk-ot. Anglia megbuherál egy mérleget és amcsi kiborul, elkezd egy őrült fogyókúrába amit mindketten elszenvednek. na de minden jó ha a vége jó~


Fogyás

Anglia úgy gondolta, hogy meglepi párját, bár ehhez előtte nagy gonoszságot kellett elkövetnie. Reggel, mikor az amerikai még javában aludt, kiosont a fürdőbe és megbütykölte a mérleget, majd kiment meginni reggeli teáját.
Amerika szemeit dörzsölve kivánszorgott a fürdőbe és azonnal a mérlegre állt. Az újságot olvasó angolnak egy kétségbeesett kiáltás jelezte, hogy a másik már felkelt és elkezdte szokásos reggeli rutinjait.
- Iggy, gyere ide azonnal! - kiabált ki az amerikai, mire Anglia befejezte az olvasást, kisétált hozzá és az ajtófélfának dőlt.
- Mi a baj? - nézett rá értetlenséget tettetve.
- Ez lehetetlen… Hízni öt kilót két éjszaka alatt?!
- Talán az esti hamburgerek és az a sok kóla megtette a hatását.
- De hát…
- Ez van, fogadd el - sóhajtott és visszament a magára hagyott teájához.
Az amerikai visszasietett a szobájába, majd becsapta maga után az ajtót, és csak néhány óra múlva merészkedett ki, ami alapból ne lenne meglepő, hisz rengeteget szokott bent kuksolni videójátékozás miatt. Most viszont, csak inni jött ki, egy pillantásra se méltatva az épp tévéző angolt, akit ez kicsit rosszul érintett. Arthur csodálkozva nézte a nap folyamán alig-alig megjelenő szeretőjét, aki általában inni jött ki, vagy megmosakodni. Éjszaka is egyedül kellett aludnia a vendégszobában, mivel Alfred kulcsra zárta az ajtót és kommunikálni nem tudott vele, mert hiába kopogott, nem jött válasz. Már telefonhívással is próbálkozott, de arra se válaszolt. Igazán hiányolta a kékszemű ölelését, meglepetéscsókjait, bár magának nem vallaná be.
Anglia négy-ötnaponta visszaállított a mérlegen egy-egy kilót, hogy Alfred azt higgye, sokat fogyott. Azt szerette volna, ha jó kedve lenne kedvesének. A negyedik hét vége felé már ő is beismerte, hogy őrületesen hiányzik neki az amerikai törődése, de látva azt a hétről hétre fokozódó örömteli csillogást szemében, úgy gondolta, ennyi áldozatot hozhat érte.
- Na, milyen szépen lefogytál - dicsérte meg Amerikát.
- Igen, hisz egy hős vagyok!~
- Ja az vagy. - Eleresztett egy halvány mosolyt majd bement a nappaliba és bekapcsolta a tévét, mire az amcsi követte és lehuppanva mellé szorosan átölelte. Ő csak elégedett morranást hallatott, és mellkasába fúrta fejét, mélyen beszívva az ismerős illatot. Alfred kérdő pillantásokkal ajándékozta meg.
- Engesztelj ki - dünnyögte a félig kigombolt ingbe.
- Mi miért? - értetlenkedett.
- Mert körülbelül négy hete mellőzöl, engesztelést érdemlek. Elárulom, nem lesz egyszerű dolgod.
- De-de ez nem ér… Ezt nem teheted velem, Artie.
- Miért ne tehe-
Amerika egy forró csókkal fojtotta belé a szót, kezei a pólója alá siklottak és élvezettel simított végig felsőtestén. Arthur a búzaszőke hajon futtatta végig ujjait, eljátszadozva egy-egy tinccsel, közben vággyal telien csókolta.
- Remélem tudod ezzel még nem engeszteltél ki - vágta rá, miután elváltak, mire Alfred menyasszonypózba felkapta és meg sem állt vele a hálószobáig.

2 megjegyzés:

  1. Itt vagy~ Újra itt vagy és hoztál UsUkot. És végre begépelted *-* És daww~ Olyan édesek és egyem Alfred pocakját. Mikor értik meg az emberek, hogy ő nem kövér, csak mackós?! uwu Szóval fanoltam a ficidre meg rájuk. Kis troll Iggy, de aztán még neki áll fejjebb.. :'D Jó, oké ennyi erővel Amerika csinál neki szendvicset és akkor azon lesz kiaakadva miért nem végta le a héját, közben meg ő tökítette el a kést valahova v: Oké, befogtam. xD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen hát Iggy ilyen xD és nekem semmi bajom amcsi "mackósságával" Amúgy köszi hogy írtál~ És fog jönni még egy UsUk szösz ^^

      Törlés